Camargue

Camargue földrajzilag a Rhone delta két fő ága valamint a Földközi-tenger között helyezkedik el. Keleten a Crau-síkságig, nyugaton Agues Mortes-ig, északon pedig Beaucaire-ig terjed. Középpontjában a Vaccares tó található, a tenger mentén pedig sós tavak határolják.

A régió két részből áll. Az északi mezőgazdasági területekből és a déli mocsárvidékből és sós tavakból. Ennek a területnek az ökoszisztémája leginkább olyan növényekből áll, melyek képesek elviselni a sós vizet.

A területen főleg az itt honos Camargue-i szürke lovakat, amelyek csak itt élnek és bikákat tenyésztenek. A csodás állatok ridegtartásban élnek, ezért szinte mindig láthatjuk őket, mert éjjel nappal kószálnak a számukra kijelölt környéken. Nem zavarja őket az olykor kellemetlen mistral szél, sem a forró nyári nap vagy a télen hideg mocsaras vidék.

Ezen az óriási területen közel 400 madár faj éldegél és ejti ámulatba a vad szárnyasok iránt érdeklődőket. A fő attrakció természetesen a flamingók óriási csapatai, melyekkel lépten nyomon találkozhatunk és ha szerencsénk van akkor abban az élményben is részünk lehet, hogy egy csapat a fejünk fölött száll el és a vadkacsákkal összetéveszthető hangos gágogás közepette teszi rózsaszínné az égbolt egy részét.

A mezőgazdaság is virágzik. Itt termesztik a híres Camargue-i rizst és sok ízletes és lédús gyümölcsöt. Arról nem beszélve, hogy bármerre nézünk, szabályos sorokban állnak az alacsony művelésű szőlőtő tőkék, melyek a környék méltán híres boraihoz biztosítják a gyümölcsöket.

Az egyedülálló Fleur de Sel a gasztronómia egyik nagy kedvence is innen származik. De nem csak Franciaországban hanem az egész világon ismerik a durva szemű sóvirágot, melynek már a neve is franciásan elegáns.

A mocsár és láp vidék a sajátos csatorna rendszerekkel egyszerre misztikus és csodálatos. Itt barangolva az ember óhatatlanul is belegondol, milyen lehetett annak idején egy kis szövet zsáknyi elemózsiával sokszor cipő nélkül nekivágni a lápvidéknek, hogy az ember az egyik városból a másikba érjen.

Itt találkozik a múlt és a jelen és minden pillanatban érezhetjük, hogy az itt élőknek mennyire fontos a hagyományok őrzése és a természettel harmonikus együtt élés.

A Camargue-i lakosok büszkék mindarra amilyük van. Bár csendben jegyzem meg, hogy a természet igencsak elkényeztette őket ezért van mire büszkének lenni.